Kőköri sztori 3/2. - itt folytatom, mert nem fért ki egybe
2009-06-29 02:41, BaSa által
Még sok víz lefolyt a Dunán (nem is beszélve a mellékfolyóiról), mikor végül a tenger kicsit visszahúzódott, és a törzsfőnök az emberei kíséretében lejött a hegyről. A hegy lábánál egy éppen odaérkező másik törzs fogadta, akik miután látták, hogy a főnök odafentről érkezett, megkérdezték, mit üzennek az Olümposzi istenek. Persze a törzsfőnöknek gőze sem volt róla, hogy a másik törzs is eltévedt, és ez az Ararát, és a varázslótól amúgy is azt hallotta, hogy csak egy igazi Manitu létezik, de gondolta, ez inkább az öreg szakterülete, ezért át is engedte neki a terepet. A varázsló előlépett és így szólt:
- Manitu tíz fontos szabályt küldött nektek... - mivel ekkor a törzs több tagja is a bunkóját kezdte keresgélni, így a sokat - sok pofont - tapasztalt varázsló rájött, hogy ezt így éhgyomorra kicsit sokallják, ezért így folytatta: - ... de még nem vagytok rá méltók, hogy mindet megismerhessétek, ezért most csak hármat mondok el nektek, mert három a magyar igazság!
- Szóval ti egy magyar törzs vagytok?
- Miért, mit gondoltál, kiknek lenne még egy ilyen törzsfőnökük és varázslójuk? - felelte büszkén.
A törzs ezt végül is elismerte, és már éppen kezdték komolyan sajnálni a varázsló népét, amikor az öreg elkezdte sorolni a szabályokat. A "Ne ölj!" után még akkora volt a népszerűségi indexe, hogy ha a következő vasárnap választásokat tartottak volna (nem tették, mert még sem a vasárnapot, sem a választást nem ismerték), akkor az öreg biztosan nem botlik meg a parlamenti küszöbben. A "Ne lopj!" után egyesek már kezdtek ferde szemmel nézni rá, mert egyszer ők is szerettek volna varázslók vagy törzsfőnökök lenni, de miután villám csapott egy közeli fába, gyorsan helyeselni kezdtek, főleg miután a fa kidőlt, és jól kupán vágta a varázslót. Hiába, úgy tűnik, az már a Manitunak is sok volt, hogy pont egy olyan dumál a lopásról, aki böjt címén mindig elveszi a harcosoktól a legjobb falatokat, aztán látványosan felzabálja a tiltott gyümölcsöt - illetve húst - ahogy mondani szokta "csak hogy még véletlenül se essenek kísértésbe".
A harmadik szabály azonban sehogyan sem akart az öreg eszébe jutni, és bár a harcosok még kettőig se tudtak számolni, de várták, hogy még mondjon valamit, ezért elkezdte törni a fejét, már csak azért is, mert úgy érezte, még mindig jobb, mintha mások törik. Végül eszébe jutott a fiatal felesége, aki állandóan szerelmeskedni akart, pedig a varázsló már elég sok nyarat megélt. Sejtette ugyan, hogy a kék szín jó hatással lehet az erőnlétére, de hiába evett naponta fél kiló nefelejcset, az ereje csak nem akart visszatérni. Egy idő után a természetet hívta segítségül, és az be is vált, mert azon a vidéken mindig kelet felől fújt a passzátszél. De azért az öreg már kicsit kezdte unni, hogy naponta ötször Mekka felé fordulva kell szerelmeskednie az asszonnyal, ezért félig-meddig neki címezte a következő szabályt, ami a "Ne paráználkodj (állandóan)!" volt.
Sajnos ezzel a többi, nála erőteljesebb harcosnál sikerült kihúznia a gyufát, és mivel azt ők még kovakő néven ismerték, ezért az vetette rá az első követ, aki a legnagyobbat tudta dobni. Ezek után a törzsfőnök persze jobbnak látta, ha gyorsan olajra lépnek. Illetve nem egészen azt tervezték, de egy (szó szerint) kőhajításnyira tőlük feltört az a fekete trutyi, és ők azon megcsúszva jelentős előnyt szereztek az üldözőikkel szemben, így arra is rájöttek, hogy ez a valami egyszer még elősegítheti a gyors helyváltoztatást.
A másik törzs egy ideig keresgélte őket, egy részük (akik ferde szemmel néztek) egészen Kínáig eljutottak, és mivel nem tartották be a varázsló tanácsát, ott lettek vagy másfél milliárdan. Egy másik részük végül eljutott az igazi Olümposzig, egy ideig jól ment nekik, de aztán sok más dolog mellett a hegymászást is feltalálták, és jól pofára estek. Bár fociban azért még így is előfordult, hogy megverték egész Európát. A harmadik részük délnek fordult az Araráttól, vándoroltak vagy negyven évig a sivatagban, végül eljutottak egy helyre, amit elneveztek az Ígéret földjének. Azon a helyen ugyanis a törzsfőnökük ígért nekik, egy zsák pénzt, amit aztán meg is tartott. Mármint a pénzt.
A lökött varázsló törzse végül szintén tőlük nem messze telepedett le, de még sokszor balhéztak a régi átverés miatt. Na meg azért is, mert a mamutvadászok egy napon újabb csapdával akartak próbálkozni, de amikor már kiástak egy másfél méteres gödröt, akkor az egyik kapavágás után megint feltört az a fekete trutyi, amiből aztán annyiért adtak a többi törzsnek, amennyit nem szégyelltek elkérni (és nem voltak szégyenlősek), és jól meggazdagodtak belőle. A másik törzs azóta is morcos a főnökükre, hogy negyven év kimerítő séta után a környék egyetlen olyan helyén álltak meg, ahol nincs semmi ilyesmi.
Még később a nagyon lököttek egy colos harcosuk révén Szicíliába is eljutottak, mert a menetrendszerinti balhéik egyike előtt az ellenfél egyik liliputi harcosa kapott a szülinapjára a kínai unokatesójától egy új fegyvert, amit csúz-lee néven jegyeztek volna be a szabadalmai hivatalban, ha azt akkor már feltalálták volna, és az új fegyverével olyan kellemetlen helyen találta el a colost, hogy egy csapásra gyújtóst csinált a családfájából. A colost próbálták vigasztalni a társai, hogy keresztapa még lehet, de előbb szégyenében elbujdosott a fent említett szigetre, ahol némasági fogadalmat tett, majd később jobb híján megfogadta egykori törzsének a javaslatát, és tényleg keresztapa lett „Csendes Don” álnéven. Hírnevére jellemző, hogy később még folyót is neveztek el róla.
Az elmúlt évezredek során végül mindkét törzs tagjai sokfelé eljutottak, sok külön törzsre váltak szét, de már csak a leglököttebbek balhéznak egykori társaikkal amiatt, hogy az idők során más lett a külsejük, és talán a régi történetekre is másképpen emlékeznek. Bár néhányan szilárdan meg vannak róla győződve, hogy csakis nekik lehet jó a memóriájuk, és a többi mind szenilis.
- Manitu tíz fontos szabályt küldött nektek... - mivel ekkor a törzs több tagja is a bunkóját kezdte keresgélni, így a sokat - sok pofont - tapasztalt varázsló rájött, hogy ezt így éhgyomorra kicsit sokallják, ezért így folytatta: - ... de még nem vagytok rá méltók, hogy mindet megismerhessétek, ezért most csak hármat mondok el nektek, mert három a magyar igazság!
- Szóval ti egy magyar törzs vagytok?
- Miért, mit gondoltál, kiknek lenne még egy ilyen törzsfőnökük és varázslójuk? - felelte büszkén.
A törzs ezt végül is elismerte, és már éppen kezdték komolyan sajnálni a varázsló népét, amikor az öreg elkezdte sorolni a szabályokat. A "Ne ölj!" után még akkora volt a népszerűségi indexe, hogy ha a következő vasárnap választásokat tartottak volna (nem tették, mert még sem a vasárnapot, sem a választást nem ismerték), akkor az öreg biztosan nem botlik meg a parlamenti küszöbben. A "Ne lopj!" után egyesek már kezdtek ferde szemmel nézni rá, mert egyszer ők is szerettek volna varázslók vagy törzsfőnökök lenni, de miután villám csapott egy közeli fába, gyorsan helyeselni kezdtek, főleg miután a fa kidőlt, és jól kupán vágta a varázslót. Hiába, úgy tűnik, az már a Manitunak is sok volt, hogy pont egy olyan dumál a lopásról, aki böjt címén mindig elveszi a harcosoktól a legjobb falatokat, aztán látványosan felzabálja a tiltott gyümölcsöt - illetve húst - ahogy mondani szokta "csak hogy még véletlenül se essenek kísértésbe".
A harmadik szabály azonban sehogyan sem akart az öreg eszébe jutni, és bár a harcosok még kettőig se tudtak számolni, de várták, hogy még mondjon valamit, ezért elkezdte törni a fejét, már csak azért is, mert úgy érezte, még mindig jobb, mintha mások törik. Végül eszébe jutott a fiatal felesége, aki állandóan szerelmeskedni akart, pedig a varázsló már elég sok nyarat megélt. Sejtette ugyan, hogy a kék szín jó hatással lehet az erőnlétére, de hiába evett naponta fél kiló nefelejcset, az ereje csak nem akart visszatérni. Egy idő után a természetet hívta segítségül, és az be is vált, mert azon a vidéken mindig kelet felől fújt a passzátszél. De azért az öreg már kicsit kezdte unni, hogy naponta ötször Mekka felé fordulva kell szerelmeskednie az asszonnyal, ezért félig-meddig neki címezte a következő szabályt, ami a "Ne paráználkodj (állandóan)!" volt.
Sajnos ezzel a többi, nála erőteljesebb harcosnál sikerült kihúznia a gyufát, és mivel azt ők még kovakő néven ismerték, ezért az vetette rá az első követ, aki a legnagyobbat tudta dobni. Ezek után a törzsfőnök persze jobbnak látta, ha gyorsan olajra lépnek. Illetve nem egészen azt tervezték, de egy (szó szerint) kőhajításnyira tőlük feltört az a fekete trutyi, és ők azon megcsúszva jelentős előnyt szereztek az üldözőikkel szemben, így arra is rájöttek, hogy ez a valami egyszer még elősegítheti a gyors helyváltoztatást.
A másik törzs egy ideig keresgélte őket, egy részük (akik ferde szemmel néztek) egészen Kínáig eljutottak, és mivel nem tartották be a varázsló tanácsát, ott lettek vagy másfél milliárdan. Egy másik részük végül eljutott az igazi Olümposzig, egy ideig jól ment nekik, de aztán sok más dolog mellett a hegymászást is feltalálták, és jól pofára estek. Bár fociban azért még így is előfordult, hogy megverték egész Európát. A harmadik részük délnek fordult az Araráttól, vándoroltak vagy negyven évig a sivatagban, végül eljutottak egy helyre, amit elneveztek az Ígéret földjének. Azon a helyen ugyanis a törzsfőnökük ígért nekik, egy zsák pénzt, amit aztán meg is tartott. Mármint a pénzt.
A lökött varázsló törzse végül szintén tőlük nem messze telepedett le, de még sokszor balhéztak a régi átverés miatt. Na meg azért is, mert a mamutvadászok egy napon újabb csapdával akartak próbálkozni, de amikor már kiástak egy másfél méteres gödröt, akkor az egyik kapavágás után megint feltört az a fekete trutyi, amiből aztán annyiért adtak a többi törzsnek, amennyit nem szégyelltek elkérni (és nem voltak szégyenlősek), és jól meggazdagodtak belőle. A másik törzs azóta is morcos a főnökükre, hogy negyven év kimerítő séta után a környék egyetlen olyan helyén álltak meg, ahol nincs semmi ilyesmi.
Még később a nagyon lököttek egy colos harcosuk révén Szicíliába is eljutottak, mert a menetrendszerinti balhéik egyike előtt az ellenfél egyik liliputi harcosa kapott a szülinapjára a kínai unokatesójától egy új fegyvert, amit csúz-lee néven jegyeztek volna be a szabadalmai hivatalban, ha azt akkor már feltalálták volna, és az új fegyverével olyan kellemetlen helyen találta el a colost, hogy egy csapásra gyújtóst csinált a családfájából. A colost próbálták vigasztalni a társai, hogy keresztapa még lehet, de előbb szégyenében elbujdosott a fent említett szigetre, ahol némasági fogadalmat tett, majd később jobb híján megfogadta egykori törzsének a javaslatát, és tényleg keresztapa lett „Csendes Don” álnéven. Hírnevére jellemző, hogy később még folyót is neveztek el róla.
Az elmúlt évezredek során végül mindkét törzs tagjai sokfelé eljutottak, sok külön törzsre váltak szét, de már csak a leglököttebbek balhéznak egykori társaikkal amiatt, hogy az idők során más lett a külsejük, és talán a régi történetekre is másképpen emlékeznek. Bár néhányan szilárdan meg vannak róla győződve, hogy csakis nekik lehet jó a memóriájuk, és a többi mind szenilis.
Hozzászólások száma 2
Hozzászólás
Összes Trackback 0
