Elődöntőben a magyar válogatott!!!

dombi1976

borda veterán Moderátor
Fórumvezető
Szenzációs mérkőzésen harcolta ki a győzelmet a magyar válogatott az egyiptomi junior-világbajnokságon. A csapat az első percben már vezetett, ám a 82. percben kapott gól miatt hosszabbításra kényszerült. A plusz 30 percben megint vezetett, de egy perccel később gólt kapott. S újra tudott gólt szerezni, Koman Vladimir és Németh Krisztián a harmadik gólt is összehozták! Mind a három találatban ők ketten játszották a főszerepet. A 120 perc során Szekerest és három olaszt kiállított a bíró. Az elődöntőben az ellenfél Ghána lesz.


Két játékosunk, Présinger Ádám és Simon Ádám eltiltása miatt nem játszhatott. Először lett kezdő Egervári Sándor korábbi győri játékosa, Zámbó Bence. Vicces volt arra gondolni, hogy ha nagyon nagy szükség lett volna Simon Ádám játékára, lehetett-e volna az ikertestvérét pihentetni helyette?

A kezdő tizenegyünk így alakult: Gulácsi Péter - Szekeres Adrián, Debreceni András, Szabó János, Zámbó Bence - Gosztonyi András, Korcsmár Zsolt, Kiss Máté, Koman Vladimir - Németh Krisztián, Simon András.

Mire a kezdő sípszótól a fentieket végiggondolta az ember, már vezetett a magyar csapat. Az előző találkozó után sokat kritizált Németh Krisztián a 40. másodpercben büntetőt harcolt ki. Koman Vladimir pedig mérhetetlen higgadtsággal a kapu jobb oldalába küldte a labdát. Most annyira "észnél" volt, hogy még arra is volt gondolata, hogy a barátnőjének szívet rajzoljon a levegőbe.

Hiába fogadkozott Fiorillo, az olasz kapus, "Voli", azaz Koman Vladimir egykori sampdoriás klubtársa, hogy kifigyelte a barátját, a magyar kapitány gond nélkül belőtte a büntetőt. Óscar Ruíz, a kolumbiai bíró hasonlóan gyorsan befújta a tizenegyest, mint 1974-ben az angol Taylor a német-holland vb-döntőben. Nem érdekelte, hogy még az első percben járt az óra.

Öt perccel később Németh Krisztián is a kapuba talált, sajnos, lesről. Az olaszok ezután kicsit kijjebb jöttek, de a magyar csapat uralta a játékot. Németh Krisztián minden megmozdulása veszélyes volt, hihetetlen és egészséges bizonyítási vágy munkált benne. A 12. percben nagy lövését Fiorillo csak látványos vetődéssel tudta hárította.

Mezőnyjáték után a 24. perc hozta az első olasz helyzetet: Bini a kapu fölé és mellé fejelt. A másik oldalon Korcsmár is fejelhetett, sajnos, ő is mellé.

A félidő második fele kiegyenlített játékot hozott, az olaszok a hajrában azonban fölénybe kerültek. Akkor akadtak a legveszélyesebb helyzeteig is. Szerencsére a magyar csapat megúszta ezeket, s így előnnyel mehetett a pihenőre.

Helyzetszegény mezőnyjátékkal, de olasz labdabirtoklással kezdődött a második félidő. Koman Vladimir sárga lapot kapott, már a másodikat a tornán, ezzel kizárta magát a következő találkozóról. Reméltük, hogy lesz is következő találkozó.

Az 56. percben Koman beadása után Bini a kapu szájából vágta ki a labdát, majd Szekeres fejelt a kapu fölé a szöglet után.

Sajnos, nem ez volt azért jellemző a mérkőzésnek erre a szakaszára, a magyar csapat alig jött ki harminc méternél messzebbre a kapujától. Az olaszok sokkal többet birtokolták a labdát a fáradó magyarokkal szemben, igaz, helyzet nélkül.

Mi több, Koman és Gosztonyi is egy-egy jó lövéssel zárta le a magyar kontrát. A 70. percben Gentilli addig rángatta Németh Krisztiánt, míg meg nem kapta a második sárga lapját. Emberelőnybe került a magyar válogatott.

A 75. percben Debreceni kicsit feleslegesen támasztotta meg a kaputól 17 méterre Romizit. Bonaventura szabadrúgását Gulácsi védte.

A 78. percben másodszor is cserélt Egervári Sándor: Korcsmár helyett Takács lépett pályára. (Korábban Simont Dudás váltotta.)

A 82. percben Mazzotta egy, a védők mögé beívelt labdát a kapunkba vágott, kiegyenlítettek az olaszok.

Egy perccel később Bini beleszállt Komanba, s mivel már volt egy sárga lapja, pirosat kapott. Kilenc fősre fogytak az olaszok. Kettős emberelőnyben Egervári Sándor cserélt, Kiss helyére a csatár Futács Márkót küldte be.

Nem sokáig tartott azonban a 11:9-es játék, Szekeres Adrián is megkapta a piros lapját, alkalmasint túl szigorúan. Egervári Sándor és Francesco Rocca, a két edző is kiállítással bűnhődött.

A hosszabbításban nem látszott az olaszokon, hogy emberhátrányban vannak, továbbra is többet birtokolták a labdát. A 97. percben Bonaventura 17 méteres lövését Gulácsi óriási bravúrral védte. Egy perccel később Dudás kis híján a saját kapujába lőtte a labdát. Fáradtak voltak már a magyar srácok.

A második tizenöt perc elején Futács lőhetett volna gólt: Fiorillo bravúrral védte 14 méteres löketét. Németh Krisztián dolgozta ki a helyzetet. A 113. percben megint vezetést szerzett a magyar csapat: Koman extraklasszis labdáját Németh Krisztián higgadtan, a kapust is kicselezve lőtte a kapuba.

Alig maradt idő örülni, mert a következő akcióból, Bonaventura, nagyszerű egyéni játék után, 17 méterről a magyar kapuba talált, 2-2. Másodszor is emberhatrányban kaptunk gólt.

Ugyanaz volt a forgatókönyv, mint az első olasz gól után: megint kiállított a bíró egy olaszt, ezúttal Albertazzit. Már csak nyolc olasz volt a pályán.

Szinte hihetetlen: Koman és Németh lemásolták a második gólt, megcsinálták még egyszer: 3-2! Ezzel győzött a magyar csapat, bejutott az elődöntőbe, ahol a Dél-Koreát legyőző (3-2) Ghána lesz az ellenfele.

-----------------------------------------------------------------------------

GRATULÁLOK!!!
 

fuci

Ismert tag
GRATULÁLOK Nekik!! Küzdenek, harcolnak, MINDENT megtesznek a győzelemért!! Remélem egyre több örömünk lesz a labdarúgásban az elkövetkező "X" időszakban!! Még egyszer Gratula!! HAJRÁ FIÚK, SZÉP volt FIÚK, és remélem még SZEBB lesz FIÚK!!!!!!!
 

Cordoba

pékmester képmester
Gratula a csapatnak!!!:meghajolo
Bevallom a Honduras elleni meccs után nem nagyon bíztam bennük.
Koman a legjobb!!! Koman nélkül nagyon nehéz meccs lesz a bivalyerős Ghánaiak ellen a hullafáradt csapatunknak. Ki fogja Német Krisztiánnak a gólpasszokat adni???
Ja, és nagyon bízom benne, hogy Kisteleki és Várhidi minden erőlködése ellenére Koman minket választ majd és nem az ukránokat! Remélem lesz még 1 meccse a VB-n:)
 

banks01

Ismert tag
Gratula gyerekek!
Istenek vagytok bennetek van a jövő!
Németh Krisztián pedig 2éven belül leveri a rooney majmot:D és már 1éva a nagy válogatottban lenne a helye,holland (kamu)kapitány úr miért nem vesszük ezt már észre?!
 

Legolas

Moderátor
csak igy tovább !
és amit kérhetek...nehogy szétszedjék őket ! nehogy csipegessenek, és 1-2 embert betegyenek a "nagy" válogatottba...igy ahogy vannak, nyomják végig a korosztályos eb-vb-ket, aztán az olimpia...és akkor talán, egyszer, remélhetőleg lesz egy olyan felnött, összeszokott magyar csapat, amely '86 után megint kijut egy vb-re, eb-re...
 

odry

Ismert tag
Fel kell, hogy hozzam, mert szenzációsan szerepeltek a srácok, nagy gratu nekik, minden elismerésem! :meghajolo:koszonet::)

Na igen, ez férfimunka volt....
Örülök, hogy a focitudáson kívül megvolt az akarat, lelkesedés, a szív, a csapatszellem....
A kapott gól után nem rogytak össze, nem adták fel, igen, ez igazi férfias játék volt....rég nem láttam már ilyen magyar meccset. :)

Nem láttam elejétől végéig a meccseket, de ahogy belenéztem a döntőbe, az aranyat is bőven megérdemelték volna....
 
Oldal tetejére