<b>A Banánhéj című tévéműsor házizenekara, a Nova Kultúr énekesnője beszélt Nacsa Olivérrel való kapcsolatáról, valamint arról, milyen körülmények között találkozott nagy példaképeivel, Dollyval, Szaxi Maxival és az általa csak Komár Laci bácsinak nevezett magyar Elvisszel. A érdeklődők emellett Marót Viki szocdiszkóban utazó együttesének alapvető értékeivel is megismerkedhettek.</b>
<i>Nem keverendő az agrárdzsesszel</i>
<b>Jellemeznéd a zenét, amit játszotok? (coll)</b>
- Alapvetően retro a műfaj neve, nem nosztalgiazene, hanem bizonyos autentikus elemeket felhasználva játszunk modern alapokra helyezett régi slágereket. Akit kicsit bővebben érdekel, az megvásárolhatja az Engem nem lehet elfelejteni című nemrég megjelent hanghordozónkat, amely kapható a lemezboltokban.
<b>Nem annyira újdonság az, amit csináltok. Van egy zenekar - azt hiszem, angol - , a Mike Flowers Pops, akik mai számokat hangszereltek az ötvenes, hatvanas évekre. Ismeritek? (csodabufe_retro)</b>
- Ismerünk ilyen zenekart - egy szóval nem állítottuk, hogy világszinten újdonság, amit csinálunk. Az Axel Boys Quartett szintén hasonló zenét csinál, de ők is pont az inverzét, nem régi dalokat hangszerelnek újra, hanem új dalokat régiesítenek - kicsit más a koncepció.
<b>Miért épp Nova Kultúr a zenekar neve? (yellowstone)</b>
- A Nova sok mindent jelent: újat, és ugye Novai Gábor miatt is szerepel a nevünkben. De még ugye, van a Casanova, a Supernova, a Bossanova - szóval, sok nova van, a kultúrzenekar pedig eredetileg tánczenekarnak indult, de végül azért döntöttünk a kultúr mellett, mert jobban kifejezi azt a stílust, amit a zenekar játszik, legyen az szocdiszkó, szoc'n' bass, művházdzsessz - nem összekeverendő az agrárdzsesszel
- és nem utolsósorban az adott korszakot is jobban fémjelzi. Gondoljunk csak a recsegő mikrofonokra, transzparensekre, emelvényekre, kultúrestekre, esztrádshowkra - ezt a hangulatot próbáltuk visszaadni a névválasztással is.
<b>A Novait évekig nem lehetett sehol se látni. Jól emlékszem? Honnan jött az ötlet, hogy most pont egy ilyen pro-nosztalgikus zenét csináljon? (Coll_Gate)</b>
- Novai Gábor mindig bizonyos formában jelen volt a zenei palettán, hol előadóművészként, hol zeneszerzőként, hol producerként. Ez az ötlet elég régóta érlelődik, és most sikerült megfelelő formába önteni. Egyébként én ezeket a dalokat énekeltem pici koromtól, és el sem tudtam volna képzelni, hogy esetleg valami mást csináljak, mondjuk tucc-tucc zenére énekeljek.
<b>Miért nem játszanak punkzenét? (jancsi_14)</b>
- Bár az öltözködésemre gyakran mondják, hogy punk vagyok, egyelőre nem szeretnénk Nova Punk zenekart.
<i>Szaxi Maxi kitűzője</i>
<b>Amennyire én látom, nagyon halódik a magyar lemezkiadás. Nektek mi a véleményetek erről a nagyon siralmas helyzetről? Amíg Zámbó Dzsimi még halála után is uralkodik, addig a kiszenekaroknak felkopik az álluk... (gollam71)</b>
- Nem csak a magyar lemezkiadásban vannak gondok, hanem a külföldiben is, reméljük, ebben a helyzetben is egy idő után javuló tendencia áll be.
<b>Kik voltak a te példaképeid? És kik ma? (csodabufe_retro)</b>
- Dolly, Szandi, Diana Ross. Most több nem jut eszembe ... és még mindig ők.
<b>Mi a legnagyobb szakmai élményetek? (yellowstone)</b>
- A Dolly-koncerten Szaxi Maxitól kaptam egy kitűzős szaxofont és Komár Laci bácsi azt mondta, hogy bár még csak fél egy van, de egyre jobb leszek
Egyébként minden esemény nagy szakmai élmény a zenekar számára.
<b>A zenekar minden tagja nagy rajongója a hatvanas évek zenéinek, vagy ezt nem is lehet másképp csinálni? (zsirbufe71)</b>
- Mindenki nagyon szereti, amit csinál - és ahogy mondod, ez elengedhetetlen ahhoz, hogy jól csinálja, ami a koncerteken ki is derül.
<b>Mennyire szereted a régi filmeket? Ránézésre egy nagyon mai lány vagy, de valahogy nagyon jól áll ez a retro vonal. Csak így tovább. Úgy is már borzasztóan unalmas ez a rengeteg szutyok zene, amivel elárasztják a rádiókat, tévéket... (csacsacsa)</b>
- Nagyon szeretem a régi filmeket, az én szívemhez a Kabos-filmek állnak közel, és talán jobban ismerem ezeket, mint a mostani mozikat. Köszönöm szépen a dicséretet és a gyönyörű szavakat!
<b>Mesélnél magadról? Hogy kerültél ebbe a közegbe? Mit csináltál azelőtt?(hanszkasztorf44)</b>
- Huszonegy éves vagyok, mint már előbb említettem, pici koromtól érdekelt ez a zene, Dolly Rollon és Hungárián nőttem fel, tavaly érettségiztem két év kieséssel. Ahova jártam középiskolába, ott lehetőség nyílt, hogy egy Ki mit tud-on megmutassam magam. Ez az első helyezés adott erőt ahhoz, hogy komolyabban foglalkozzam vele.
<b>Mikor alapítottátok a zenekart? (snoopy-kaa)</b>
- A zenekar bizonyos formájában már hét éve működik, de ez a formáció 2003 nyarán alakult, mégis olyan, mintha 10 éve együtt lennénk. Nagyon jó a hangulat, kartársias.
<b>Milyen jövőt jósolsz a zenekarnak és nem mellékesen magadnak? (holger_czukay)</b>
- "Egy vidámabb, boldogabb világban fogunk élni"
Remélem, hogy minél több időt a zenekarral tölthetek, nélkülük nem tudnám elképzelni. A zene mellett azért szeretnék továbbtanulni.
<b>Saját számaitok közül van kedvenced, ha igen, melyik az? (smashing)</b>
- Mindegyiket egyformán szeretem énekelni, de mégis a Tranzisztor kor hajnalán című dal, amelyik közel áll a szívemhez, és még nagyon szeretem a Modern románc-ot. Ezekben a dalokban azt szeretem, hogy a szövegeiknek számomra van mondanivalójuk.
<b>Te is írsz dalszövegeket? (smashing)</b>
- Kiskoromban voltak próbálkozásaim, de talán nem ártott, hogy felhagytam ezzel, de miután feldolgozásokat játszunk, új dalszövegekre nem nagyon volt szükség.
<i>Vicces képzelgések</i>
<b>Ti főleg élő zenét játszotok, és nem playbackeltek. Mennyit próbáltok egy héten? (zsir_45)</b>
- Nem heti rendszerességgel próbálunk, hanem hosszabb időszakokat átölelő úgynevezett próba sessionöket tartunk, és hála istennek több az élő bulira való felkérés, mint a playbackre, a website-unkon keresztüli kapcsolatfelvételen.
<b>Mikor léptek fel legközelebb élőben és hol? (argento000)</b>
- Koncertjeinkről információkat a weblapunkon olvashattok: http://nova.ideaprodukcio.hu, a legközelebbi élő koncert időpontja még nem tisztázott.
<b>Nyáron ti is felléptek a Szigeten? Amúgy mi a véleményed a Szigetről? Ki szoktál menni? (csodabufe_retro)</b>
- Erről sajnos még nincs információ, bár nagyon szívesen fellépnénk. Igen, voltam kint a Szigeten, és nagyon élvezem, bár reggelre porhalmaz van a körmöm alatt meg egy kiló koszt szoktam levakarni magamról, de ettől függetlenül jól érzem magam - erősödik az immunrendszerem.
<b>Milyen koncerteken voltatok az utóbbi időben? (yellowstone)</b>
- Nem nagyon van rá időnk mostanában, de ha tehetjük, lejárogatunk még kisebb klubokba is beszélgetni és számunkra kedves zenekarokat hallgatni, megesik, hogy ellátogatunk rockabilly-koncertekre, sőt mi több, underground zenei koncertekre is.
<b>Mit szólsz ahhoz, mikor olyan cikkek jelennek meg rólad, hogy majdnem elestél az új cipőd miatt, és nem inkább a hangoddal, karriereddel, értelmes dolgokkal foglalkoznak? (smashing)</b>
- Ez eléggé bántó, de nem háborodom fel rajta igazából, mert nekik el kell adni valahogy az újságjukat.. Legfeljebb jót röhögünk rajta a zenekarral. A rovat címe egyébként Vicces képzelgések volt, és egy fénykép alapján találták ki ezt a hülyeséget. A múltkor felhívott egy újságíró, aki megkért, hogy meséljek valami jó élményt, ami történt velem mostanában, és mondtam, hogy nagyon jó, mert lesz a cirkuszban Rock and roll ladyk néven egy koncert, és ennek nagyon örülök. Erre mondta, hogy őt ez nem érdekli, találjak ki valamit és hívjam vissza.
<b>Te minden cikket elolvasol magadról? Vagy van valaki, aki direkt figyeli a rólad megjelenteket és összegyűjti, hogy aztán jól átnyálazzátok? Amúgy milyen a viszonyod a bulvársajtóval? (Coll_Gate)</b>
- A szüleim minden cikket elolvasnak, ők szoktak tájékoztatni róla, de nem szoktam mindent elolvasni magamról. A bulvársajtóval, köszönöm, jól vagyok. Mi is lenne velünk, ha mindent elhinnénk, amit a saját szemünkkel látunk?
<b>Elég hirtelen kerültél reflektorfénybe. Hogy éled meg? Mit kezdesz ezzel a hirtelen jött népszerűséggel? Ja és mit tanulsz? (csodabufe_retro)</b>
- Reflektorfénynek kiskorom óta szemtanúja voltam, és én úgy érzem, hogy jól élem meg, nem vagyok egy elszállós fajta, de nagyon jó érzés, amikor a boltos néni gratulál a zenekarnak és nekem, és azt mondja, hogy tetszik, amit csinálunk. Ezért érdemes, úgy érzem. Pszichológiával szeretnék majd foglakozni.
<b>Hiszel az ezoterikában? (felipe)</b>
- Hiszek benne, anyukámnak szoktam cigánykártyából vetni, és sajnos csak fél évig, de jártam asztrológiára.
<i>Banánhéj és híresztelések Bagi-Nacsáról</i>
<b>Ha jól emlékszem, ti állandó zenekara vagytok a Nacsákék show-jának. Mennyire dobott a népszerűségeteken a műsorban való szereplés, és nektek mi a véleményetek magáról a műsorról? (Coll_Gate)</b>
- Természetesen nagyon sokat számít az, hogy kéthetente láthatnak minket a tévében, és nagyon szeretjük a forgatásokat, nagyon sokat nevetünk a műsoron. Egyébként az életben is jófejek a fiúk, kedvesek, semmi rosszat nem tudunk mondani.
<b>Hogyhogy pont ti kerültetek a műsorba? Azon kívül, hogy nem sok jobb választás lehetett. (azulo)</b>
- A műsor gyakorlatilag egyidős a zenekarral, a rendezőség és a producerek szerint a koncepciója szoros párhuzamban halad a zenekaréval. Ebből kifolyólag és néhány szerencsés véletlennek köszönhetően lehettünk a műsor házi zenekara.
<b>Viki, mennyire ismered a Bagit és a Nacsát, szimpla munkakapcsolat van köztetek? (smashing)</b>
- Nem nagyon ismerem őket, csak a forgatásokon szoktunk találkozni, és szimpla munkakapcsolat, igen, bár voltak olyan híresztelések, melyek szerint én a Nacsa Olivérrel együtt vagyok, de a hír csak kacsa.
<b>Mit szóltok a kereskedelmi médiumok háborújához? Szerintetek melyik a nyerő? (csodabufe_retro)</b>
- A zenekar nem tesz különbséget kereskedelmi tévé és kereskedelmi tévé között, ha bármilyen médiaháború is fennáll, igyekszünk ebből a lehetőségek szerint minél inkább kimaradni.
<b>Mióta ismertek lettetek, a Banánhéj által elhalmoznak ajánlatokkal? (yellowstone)</b>
- Mi tagadás, kapunk ajánlatokat, nem panaszkodhatunk. Ajánlatból minél több van, annál jobb.
<b>Mitől függ az hogy a reklám előtt a Banánhéj-ban milyen zene szóljon? (yellowstone)</b>
- Ezeket mi választjuk ki - ha nézed a műsort, akkor tudod, hogy minden reklám előtt és után a zenekar játszik egy dalt a lemezről. (Bár hamarosan a lemezre nem került számokkal fogunk előrukkolni.) Emellett minden vendég előtt is játszunk dalszösszeneteket, amit a rendezőséggel szoros együttműködésben választunk ki.
<b>Miért nem jut nektek nagyobb szerep a műsorban? Jó lenne, ha néha megszólalnátok, és nem csak egy név lennétek a nézők számára. (yellowstone)</b>
- A műsort nem mi szerkesztjük, de alapvetően ez a műsor nem (csak) rólunk szól. Egy szigorúan zenei jellegű produkcióban bizonyára többet lennénk láthatók, de egy ilyen műsor keretein belülre ennél sokkal több valószínűleg nem is fér, vagy ha mégis, az nekünk csak jó.
<b>Mikor a Jakupcseknél Iván bejelentette, hogy kilép a Banánhéj-ból, nem aggódtatok az állásotok miatt, vagy tudtátok, hogy átverés? (yellowstone)</b>
- Nem tudtunk erről az átverésről, de hát, aki megnézi, az rájön, hogy ez tényleg csak vicc volt.
<b>Szeretnél a műsor végen a klasszikus kifigurázós jelenetben vendég lenni? Szereted a tréfát? (smashing)</b>
- Szeretem a tréfát, de ez az ötlet hála istennek még nem merült fel.
<b>Nagyon jól nézel ki, van barátod? (smashing)</b>
- Köszönöm szépen! Van, most már két éve.
<b>Tök dögös csajszi vagy, milyen jegyben születtél Viki? Amúgy imádom a zenéteket, és akit imádok, azt meg szoktam festeni, majd lehet hogy titeket is. (azulo)</b>
- Köszönöm szépen! Nagyon aranyos vagy! Bak jegyében születtem, és nagyon értékelem a művészeteket, úgyhogy én nagyon boldog lennék, ha megfestenél minket.
<A HREF="http://www.origo.hu/vendegszoba/szorakozas/20040304marot.html" target="_blank">[origo]</A>