Lefoglalták a Megaupload fájlmegosztó oldalt

Jofi

Képmester
Forrás:
http://www.origo.hu/techbazis/inter...ploadot-a-legnagyobb-fajlmegoszto-oldalt.html


Az amerikai hatóságok leállították a Megauploadot, a világ egyik legnagyobb fájlmegosztó oldalát. A cég hivatalosan internetes tárhelyszolgáltatást működtet, rendszerein azonban nagy számban terjesztik zenék és filmek illegális kópiáit, ezért a társaság vezetőit szerzőijog-sértéssel vádolják - adta hírül az Associated Press hírügynökség.

Az amerikai hatóságok vádjai szerint ötszázmillió dollárnyi kárt okoztak az oldalon megosztott filmek, zenék és egyéb fájlok jogtulajdonosainak a Megaupload működtetői. Az amerikai igazságügyminisztérium közleménye szerint a céget vezető Kim Dotcomot és három társát Új-Zélandon tartóztatták le a hatóságok az Egyesült Államok kérésére. A jogsértésekben való közreműködéssel két további személyt vádolnak, akik egyelőre szabadlábon vannak.


20120119-megaupload.jpg



A fájlok többsége legális forrásból származott az üzemeltetők szerint






Az Associated Press híre szerint weboldal elérhetetlenné válása előtt még megjelent egy nyilatkozat a fájlmegosztón, amely szerint "groteszk módon túlzóak" azok az állítások, amelyek szerint a Megauploadot nagyfokú szerzői jogsértésre használták volna. "Állítjuk, hogy a Mega internetforgalmának nagy része legitim, a [szolgáltatás] fenn fog maradni" - állt a szövegben. A Megaupload még segítséget is ajánlott pimaszul a tartalomiparnak, ha az utóbbi részesülni kíván a fájlmegosztó népszerűségéből.
A cégvezető szerint nem követtek el jogsértéseket
Kim Dotcom korábban azt nyilatkozta a fájlcserével kapcsolatos hírekkel foglalkozó TorrentFreak nevű, az illegális letöltések jelenségével foglalkozó hírblognak, hogy a cégnek nincs félnivalója, hiszen a Digital Millenium Copyright Act (DMCA) törvényben leírt értesítési és eltávolítási eljárás miatt védve vannak. A törvény szerint a jogtulajdonosok kérhetik a beleegyezésünk nélkül megosztott védelem alatt álló tartalmak törlését a tárhelyszolgáltatóktól - amennyiben azok eleget tesznek a kérésnek, úgy nem felelős a jogsértésért.
Az oldal bezáratását eredményező vádiratot a kelet-virginiai bíróságon adták be, mert ennek hatáskörébe tartozott az Ashburnben található szerverközpont, ahol a Megaupload is bérelt gépeket. A Megaupload hivatalosan egy internetes tárhelyszolgáltatás volt, amelyre bárki feltölthetett gyakorlatilag bármilyen jellegű tartalmat, és azt mások számára hozzáférhetővé tehette. Ez a működési modell azonban egyben azt is eredményezte, hogy filmek, zenék, tévéműsorok és szoftverek illegális kópiáit is előszeretettel terjesztették a cég szolgáltatásait használva internetes kalózok. A Megauploadnak több forrásból is volt bevétele: a gyorsabb hozzáférésre vágyó felhasználók gyorsabb letöltést biztosító prémium előfizetést válthattak az oldalhoz, emellett a lapon reklámok is jelentek meg. Az Associated Press szerint Kim Dotcomnak, aki a cég alapítója és innovációs vezetője is volt 2010-ben 42 millió dollár, vagyis mintegy tízmilliárd forint bevételt termelt a szolgáltatás.
Nem mindenki utálta, voltak támogatói is
Bár a tartalomiparban működő cégek általában ellenséget láttak a MegaUploadban, több híresség és zenész is támogatta: fájlmegosztó oldal 2011. december kilencedikén jelentette meg a The Mega Song című dalt, amiben Kanye West, Snoop Dogg, Alicia Keys és will.i.am valott arról, hogy ha fájlokat kell küldeniük, ők is a Megauploadhoz fordulnak. A dal nem sokáig volt fent a YouTube-on, mert a Universal Music levetette a videomegosztóról szerzői jogsértésre hivatkozva. A szolgáltatás víruskampányát nem tudta megállítani a kiadó, a jelenleg elérhető verziót több mint 11 millióan tekintették meg.


A fájlmegosztó oldal elleni vádiratot egy nappal azután adták ki, hogy az amerikai internetes ipar nagyjai elsötétítéssel tiltakoztak a szenátus szavazása előtt álló Protect IP Act és a képviselőházban tárgyalt párja a Stop Online Piracy Act ellen. A tiltakozásban részt vett a Google, a Reddit közösségi hírmegosztó oldal, a Craigslist apróhirdetési portál és több kisebb szolgáltatás is.
Pénzmosásért is elítélhetik a működtetőket
A TorrentFreak blog az amerikai igazságügyi tárcára hivatkozva arról is beszámolt, hogy ha a MegaUpload üzemeltetőit a bíróság bűnösnek találja a szájton elkövetett tömeges jogsértésekben, akkor ezért öt év börtönbüntetést is kaphatnak. Ha azonban a pénzmosás vádjait is megalapozottnak találja a bíróság, azért húsz év szabadságvesztés is kiróható.
 

dombi1976

borda veterán Moderátor
Fórumvezető
Nem maradt válasz nélkül

[h=1]Az Anonymous bosszút állt[/h]
2012. január 20., péntek 15:34
arrow.gif



Története legnagyobb szabású akcióját indította el csütörtök éjjel a hírhedt hekker-aktivista csoport, az Anonymous: túlterheléses támadásaik miatt több órára elérhetetlenné vált a RIAA és az MPAA (a nagy zene- illetve filmkiadók szövetségei), az amerikai igazságügyi minisztérium, az FBI, az amerikai és francia szerzői jogvédői hivatal, és több nagy zenekiadó, így az EMI és a Universal Music oldalai. Az akció válasz a Megaupload fájlcserélő portál csütörtöki leállítására és üzemeltetőik letartóztatására – amit pedig nehéz másként értelmezni, mint az amerikai internettörvény ellen tartott nagy webes elsötétítő akcióra adott válaszként. Az elsötétítés egyébként látványos sikerrel járt, egyetlen nap alatt megfordította a törvényhozók véleményét a törvénytervezetr

[h=3]Megaupload, gigasiker[/h] A Megaupload (és testvérei, a Megavideo, a Megaporn, és még 15 oldal) régóta szúrta már a szórakoztatóipar és a szerzői jogvédők szemét. Az oldal szervereire bárki feltölthetett bármilyen tartalmat, az ott maradt szabadon letölthető módon, amíg bárkit is érdekelt (ha harminc nap eltelt egyetlen letöltés nélkül, az adott fájl automatikusan törlődött). Ugyan a megoldás technikailag elmaradottabb például a bittorrentnél, az oldal mögé tett rengeteg erőforrás, a könnyű kezelés, és a névtelenség mégis sikerre vitte. Az Alexa statisztikái szerint stabil tagja volt a világ száz leglátogatottabb weboldalának, olyan oldalakat megelőzve, mint a Huffington Post, a Wordpress blogszolgáltató, vagy a Pirate Bay, és éppen csak elmaradva a CNN webes kiadása vagy az AOL portálja mögött.

A nagyüzemi fájlmegosztást több ezer szerver és óriási bérelt sávszélesség szolgálta ki. A razziák során Új-Zélandon 60, Hollandiában 630, az USA-ban pedig 525 szervert foglaltak le, és ezeken felül a világ számos pontján vannak még adatközpontokban Megaupload-szerverek, összesen több mint 1700. Az oldal amerikai fő adatközpontjában, a virginiai Carpathia internetszolgáltatónál 25 petabájtnyi (25 millió gigabájt) háttértár szolgálta ki a fájlcserélőket.

Egy tavaly januári felmérés szerint a cyberlockernek nevezett fájlmegosztó rendszerek, amelyek közül a Megaupload volt a legnagyobb forgalmú, a teljes internetes adatforgalom 7 százalékát adták (a Megaupload saját adatai szerint az internet forgalmának 4 százaléka volt az övék). Egy másik statisztika azt mutatta, hogy az oldal forgalmának meglepően nagy része nagy céges hálózatok felé zajlott; ugyanennek a tanulmánynak egy érdekes megállapítása szerint mégsem volt annyira túlsúlyban a jogsértő tartalom az oldalon, mint a közhiedelem tartotta: a legtöbbször letöltött fájlok nagyjából felét ingyenes játékdemók és filmelőzetesek tették ki.

[h=3]Nyolc ember, 14 Mercedes[/h] A napi ötvenmilliósra becsült látogatottságot a Megaupload stábja ügyesen fordította kézzel fogható bevételre. Az alapban ingyenes oldalon lehetőség volt havi 10-15 dolláros prémium tagságra előfizetni (ebből a becslések szerint 110 millió dollár folyt be az oldal fenntartóihoz), ami jobb letöltési lehetőségekkel járt, illetve reklámok is bőségesen megjelentek a letöltések előtt. Az FBI szerint a Megaupload most letartóztatott nyolc fenntartója (három német, egy-egy holland, szlovák, hongkongi, új-zélandi, és észt állampolgár) 175 millió dollárt kaszált az oldal 2005-ös elindulása óta. Az oldalnak egyébként 9 országban 30 alkalmazottja volt, 60 bank- és PayPal-számlát zároltak az akcióban.

Kim Dotcom a GUILTY rendszámú Mercedessel (A képre kattintva képeket láthatnak Schmitz lefoglalt autóiról)


Az Ars Technica megszerezte a razziákban lefoglalt ingóságok listáját, ez alapján valóban jól ment a csapatnak: szerepel rajta többek között 14 Mercedes (az egyik rendszáma ironikus módon GUILTY, vagyis bűnös volt), egy-egy Maserati, Rolls-Royce és Lamorghini, öt 210, illetve 270 centis képátlójú lapostévé, tízmillió dollár készpénz, és egy egyedileg készíttetett Predator-szobor. Az oldal értesülései szerint még a Megaupload-család oldalait tervező webgrafikus, a szlovák Julius Bencko is évi egymillió dollárt keresett.

A szövetségi nyomozóiroda által letartóztatott Megaupload-csapat tagjait az amerikai védelmi minisztérium bűnszövetkezet futtatásával, pénzmosással és szerzői jogok megsértésével vádolja, ezekért fejenként akár 60 év börtönt is kaphatnak. A vád szerint összesen 500 millió dollárnyi kárt okoztak az oldalon megosztott tartalmak eredeti jogtulajdonosainak a ténykedésükkel. Kim Dotcom, a Megaupload alapítója és vezetője az oldalt ért vádakat eddig azzal utasította vissza, hogy az oldalon működik egy olyan funkció, amivel a jogtulajdonosok jelezhetik, ha az ő tartalmaikat osztják meg jogellenesen, és minden ilyen esetben törlik az adott fájlokat a szerverekről. A Google ugyanezzel az érveléssel úszta meg a Viacom-Youtube pert, ahol a médiaóriás egymilliárd dollárt követelt a videómegosztótól.

Érdekes csavar a történetben, hogy a fájlmegosztó legutóbbi reklámvideójában egy sor olyan sztár, színészek, zenészek éneklik önfeledten, hogy I love Megaupload, akiknek az ott megosztott művei miatt üldözte évek óta az oldalt a szórakoztatóipar.
_
[h=3]Enter Anonymous[/h] Az Anonymous gyorsan reagált a Megaupload bezárásának hírére. „Új korszak kezdődik. Az Anonymous többé nem játszik szépen” – szólt a csoport üzenete. A tavalyi észak-afrikai forradalmak online támogatásának sajtóvisszhangja nyomán a kollektíva sosem látott nyilvánosságot kapott, így a Twitteren terjedő felhívásra közel hatezer hekker és szimpatizáns töltötte élesre a túlterheléses támadásokhoz használt ionágyút. A LOIC szoftver bevetése után negyed órával vált elérhetetlenné az első célpont, majd egy órán belül az összes többi is, az FBI weboldalának kivételével, aminek a túlterhelése közel három órájába telt a hekkereknek. A Gawker nyomozása szerint az Anon most egy új trükköt is bevetett a támadáshoz: egy vírusos weboldalt, ami egy böngésző-sérülékenységen keresztül átveszi az irányítást a látogató gépe felett, és a rendelkezésére álló sávszélességet a célpont szerver felé fordítja. A vírusos linket Twitteren, YouTube-kommentekben és az Anonymoushoz köthető csetcsatornákon terjesztették.

A CNET biztonságtechnikai szakértői szerint a támadások alatt az internet globális adatforgalma 13-14 százalékkal nőtt, az invázióban a világ minden részéről vettek részt gépek, a legkomolyabb támadó gócpontok az USA keleti partvidékén, Kelet-Európában, Kínában és Tajvanon voltak. Magyarországról az Akamai tartalomtovábbító hálózat rendszere az elmúlt 24 órában 49 kiinduló túlterheléses támadást észlelt.

_
Amikor a megtámadott oldalak elérhetőségét amerikai idő szerint pénteken éjjel helyreállították, az Anon közzétette egy sor szórakoztatóipari cégvezető személyes adatait, majd az orosz RT hírügynökségen keresztül azt üzenték, az OpMegaupload hadművelet csak a kezdet volt, és az aktivista csoport fennállása óta a legnagyobb túlterheléses támadásokra készülnek. Gyakoratilag minden cég és szervezet, aminek köze van a film- és zenekiadáshoz, vagy az amerikai szövetségi kormányhoz, célkeresztben érezheti magát.
 

fg75

Ismert tag
Ja, és nem értem miért csinálták???????? Sokat töltöttem le innen és nagyon meg voltam vele elégedve.
 

Jofi

Képmester
Nem tudom elérhető-e még valahol, de szerintem néhány hónapja kapitális hiba volt a Megaupload üzemeltetői részéről a tárhelyet világsztárokkal dicsőitő dalocska és "videóklip" elkészitése. :(
Ez a "dicshimnusz" nagyon sok emberke szemét szúrhatta...
 

Diófa

Ismert tag
Fájlmegosztók ellen voltak már kirohanások sokszor, de ekkora akcióra szerintem nem volt még példa.
A legjobb volt, amit ismertem, free-ben is gyorsan lehetett tölteni.
Azért megszedték magukat rendesen :rolleyes:
 

Frentzen

Ismert tag
Ami igaz az igaz és jogos is volt, amit tettek. Csak részben tudom viszont azt mondani, hogy jogos volt. A *****olást a törvény bünteti már elég régóta. Erről az oldalról megértem a beszüntetést. A másik oldala a dolognak hogy sokaknak volt fent nem illegális tartalom, ami most elveszett. Nem is említettem még a nem illegális tartalmat felpakoló prémiumszámlás ügyfeleket (köztük jómagam is) akik most búcsúzhatnak a pénzüktől. Őket ki fogja kártalanítani. Hazánkból is voltak többen prémiumos ügyfelek. 10.000 ft körüli összegért utazzunk ki az USA-ba pereskedni? Az útiköltség többe kerülne.

Sajnos nem lehet válogatni a tartalomban, hogy mi illegális is mi nem. Amekkora adatmennyiségről szó van arra rengeteg ember és idő kéne, hogy ellenőrizzék.
Magyarán azok is akik nem sértettek törvényt megszívták.
 

dombi1976

borda veterán Moderátor
Fórumvezető
A legnagyobb gond az, hogy a legtöbb ember azt sem tudja, hogy mikor sért törvényt.
Sokan azt gondolják, hogy nem törvénysértó, egy felvétel készítése, és közzétételt mondjuk a tv-ből, pedig az. Sokan azt gondolják, hogy egy megvásárolt újságról scan készítése és megosztása nem illegális, pedig az.
Az a legnagyobb gond, hogy ha valóban mindenki betartaná a szabályokat, akkor visszakerülnénk az internet őskorába.
A mai Internet adatállományának saccolásom szerint 70-75% nem lenne fent, ha mindenki a törvény betűje szerint járna el. (de lehet, hogy alá saccoltam)

Gondoljunk csak bele, mi lenne, ha 3/4-e eltűnne a net-nek.
 

CJKrisz

Ismert tag
Amekkora adatmennyiségről szó van arra rengeteg ember és idő kéne, hogy ellenőrizzék. Magyarán azok is akik nem sértettek törvényt megszívták.

Abszolút egyéni szoc. probléma. Oldja meg, ahogy akarja, senkit nem érdekel hogyan, magánügy. Semmilyen jogrendszer nem teszi lehetővé azt, hogy büntessenek valakit, aki semmilyen szabálytalanságot nem követett el. Pl. olyat, aki a saját maga által készített családi fotóit feltöltötte a saját fiókjába, amiért fizetett is. A filemegosztót leállító hatóság - közvetve - ellopta ezeknek az előfizetőknek pénzét.
Ha történik egy bűncselekmény, aminek van húsz gyanúsítottja, de abból csak egy a bűnös, de ilyen, vagy olyan okok miatt nem tudjuk megállapítani, hogy ki az, attól még nem lehet mind a húszat lecsukni, biztos, ami biztos alapon.
 

dombi1976

borda veterán Moderátor
Fórumvezető
Szinte "Armageddon"

Fájlcserélő-armageddon

Úgy tűnik, nem kell semmiféle SOPA, vagy PIPA ahhoz, hogy az amerikai jogvédő szervezetek akcióba lendüljenek: a tengerentúlról érkező hírek alapján sorra zárják be a különböző fájlcserélő oldalakat. Az eddigi lista


  • 4shared: mindent letöröltek
  • FileJungle (a FileServe tulajdona): több fájlt letöröltek, blokkolva van több amerikai címről
  • FilePost: több, illegális tartalmat feltöltő fiókot zároltak
  • FileServe: tömeges törlés, bezárták a partnerprogramot
  • FileSonic (a Fileserve tulajdona): megszüntették a fájlmegosztást
  • MediaFire: fájlokat és hozzáféréseket törölnek
  • MegaUpload, MegaVideo: bezárta az FBI
  • UploadStation (a FileServe tulajdona): tömeges törlés, amerikai címek blokkolva
  • Uploaded: amerikai címek blokkolva
  • VideoBB, VideoZer, Wupload: mind bezárták a partnerprogramot
A legfrissebb információk a Facebookon terjednek.
 

kocosoma

Aktív tag
Igen sajna tegnap este már én is tapasztaltam Filesonic, Fileserve, ma meg már a Mediafire-nél se volt minden rendben. Amúgy a Megaupload azt tényleg baromi jó volt, gyorsan jöttek a cuccok róla, lehet visszatérni lassan torrentre?:(
 

csaacsii

Ismert tag
Igen sajna tegnap este már én is tapasztaltam Filesonic, Fileserve, ma meg már a Mediafire-nél se volt minden rendben. Amúgy a Megaupload azt tényleg baromi jó volt, gyorsan jöttek a cuccok róla, lehet visszatérni lassan torrentre?:(

Ez tényleg vérlázító, hogy hova el nem ér az FBI keze! Sajnos a torrent oldalak ellen is folyamatos a támadás! Eddig túlélték, mert adatokat nem tárolnak Szerveren. Az a baj hogy így hogy nem lehet íly módon adatokat-fájlokat feltölteni, mindenkinek kell venni nagyméretű háttértárat. Ez viszont megnövelné a torrentek elérhetőségét és külön személyeket támadhatnak majd az anyag közzétételével, még jó hogy létezik protokoll titkosítás, proxy egyebek!
 

Zulu

Ismert tag
Megaupload-nak volt a legjobb dizájnja, náluk volt a legjobb ingyenreges szolgáltatás, a legjobb segédprogram, és az ingyenreges acc-omon hat év után is ott voltak a nagy méretű fájlok, mind mellett ott hogy hányszor szedték le, stb.
Sőt, minden nap lehetett nyerni a segédprogival premium szolgáltatást, iksz időre, és én nyertem is, akkor durva sebességek nyíltak meg.

Kár értük, profik voltak. Túl profik ezek szerint.
 

Dobz

Banned
A legnagyobb gond az, hogy a legtöbb ember azt sem tudja, hogy mikor sért törvényt.
Sokan azt gondolják, hogy nem törvénysértó, egy felvétel készítése, és közzétételt mondjuk a tv-ből, pedig az. Sokan azt gondolják, hogy egy megvásárolt újságról scan készítése és megosztása nem illegális, pedig az.
Az a legnagyobb gond, hogy ha valóban mindenki betartaná a szabályokat, akkor visszakerülnénk az internet őskorába.
A mai Internet adatállományának saccolásom szerint 70-75% nem lenne fent, ha mindenki a törvény betűje szerint járna el. (de lehet, hogy alá saccoltam)

Gondoljunk csak bele, mi lenne, ha 3/4-e eltűnne a net-nek.

Éedekes tőled a törvénysértés magyarázata! Ugyanis egy olyan helyen vagy modi ahol tévéből és magazinokból származó képek bőségesen előfordulnak. persze nem sértegetni akarlak csak furcsának találom.

De ha már a törvénysértésnél tartunk "természetes" hogy mindig csak a kisember követ el ilyesmit ugyanis ha az ember megvesz egy lemezt gondolom nem is tudja , hogy a bevétel hatalmas része nem is a bandához vagy zenészhez kerül hanem amenedzserhez hát persze , hogy ez "jogos"! Vagy van egy banda akinek csak egy-két számát kedvelem. Mégis mi a büdös francnak vegyem a lemezt? Természetes , hogy inkább neten halgatom meg! de az a legnagyobb gond most ezzel a "jogos" intézkedéssel , hogy mostmár sorozatokat sem tudok nézni ugyanis ennek "köszönhetően" a legstabilabb hely ahol tudtam volna megszűnt. Mert az nagyon jogos amit egyes csatornák művelnek. Pl elkezdenek egy sorozatot aztán azóta sem adták le az összes részt vagy éveket kell várni két évad között. De akkor sem jobb a helyzet ha normálisan leadják valamelyket mert kis túlzással a fele már csak reklám... Szóval az teljesen legális gondolom. Bár a drágalátós FBI vezető is börtönben csücsülhetnének már mert őhozályuk képest ezek törvénytiszelő emberek voltak! De gondolom a hatalom vérebeit(bocsánat "rendfentartó" erőit) nem lehet csak úgy megsemmísiteni. Szóval a nagyhatalmak bármit megtehetnek büntetlenül de ha kisember normálisan meg akar nézni valamit vagy hasonló akkor az már főbűn... Azt hiszem rendet kellene már tenni ebben a világban!
 

Wolfy

Ismert tag
Az a legnagyobb gond, hogy ha valóban mindenki betartaná a szabályokat, akkor visszakerülnénk az internet őskorába.


Gondoljunk csak bele, mi lenne, ha 3/4-e eltűnne a net-nek.
Ahogy előtte volt. Fognánk a vinyót, keresnénk, akinek megvan, elmennénk hozzá és felvennénk magunknak. Ezzel csak lelassítottak egy folyamatot.
Törvény betűje szerint valóban megsértettek szerzői jogokat és ez eléggé nagy ugrás volt ezen a téren. De ha végig gondolják vajon mit nyertek rajta? Több lesz a mozilátogató? Többen fognak DVD-t, Bluray-t venni? Ennyire azért nem. Valszeg a letöltők többsége más (szegényebb) országból volt. És, ha hozzáveszem a szoftverket... Ha mindent letiltanának, ki venne többet adathordozót ilyen mennyiségben? Egyedül a mobilszolgáltatók fognak jobban járni, ha megnő az adatforgalmuk.
Egy igazán jó üzletember már ráugrott volna erre a bizniszre és fájlmegosztókat üzemeltetett volna a saját cuccainak sok aprópénzért. Gyanítom a szerverparkoknál is megjelenik hamarost az "offshore" fogalom.
Most sok sztar.com-os csatolás is oda...
 

dombi1976

borda veterán Moderátor
Fórumvezető
Éedekes tőled a törvénysértés magyarázata! Ugyanis egy olyan helyen vagy modi ahol tévéből és magazinokból származó képek bőségesen előfordulnak. persze nem sértegetni akarlak csak furcsának találom...
Azt hiszem rendet kellene már tenni ebben a világban!

:)

Nincs ebben semmi fura.

Az utolsó mondatodra...
Nagyon ránk férne. De az már egy más világ (lesz talán).
 

csaacsii

Ismert tag
Válasz a Hackerektől a lefoglalásra:
Megtámadták "digital Molotov cocktail" -okkal az Igazságügyi Minisztériumot, több nagy szórakoztató vállalkozást és szakmai csoportokat.
http://www.nytimes.com/2012/01/20/t...charges-megaupload-site-with-piracy.html?_r=1

Ilyen az adok-kapok!
A Rapidshare is kiírta az oldalára, hogy figyelik őket "Az FBI szeme rajtatok" és aki tud készítsen biztonsági másolatot fájljaikról, mert sosem lehet tudni! Lehet a megoldás az FTP -kapcsolatokban rejlik?! Esetleg az Emule (edk) és a torrent lesz a jövő?! Előbb utóbb őket is eléri az USA (FBI) keze...
Csak Remélem , hogy sikerrel jár a Hackerek támadása ellenük és megtudják mi is az ha elvesznek valamit, ami nem az övék!
 
Oldal tetejére