VV6 Vita topic

Pópa

Moderátor
Fórumvezető
Miután belekezdtünk a dobozba azt gondolom inkább itt folytassuk, mert bővebben ki lehet fejteni dolgokat.

Zuzmak, köszi a linkeket, de azt gondolom nem élek a lehetőséggel, ugyanis az ilyen faroklóbáló, meg farok fojtogatókra egyáltalán nem vagyok kiváncsi. Az ok egyszerű, ezek számomra primitiv, perspektiva nélküli hülye gyerekek, akik számomra max annyi figyelmet kapnának amig pontosan sikerül szájon vágnom, hogy tanuljon egy kis illemet. Nekem egy takonyorrú se rázza a farkát, mert összehajtogatom úgy, hogy a saját farka lesz a szájába. Azt gondolom értelmes kutúrált ember nem csinál ilyet, főleg nem a tv nyilvánossága elött. Tudom, most az jön, ez mekkora poén, meg milyen jófejség már. Lehet, hogy az, de nem nekem, sőt, egyetlen normális embernek sem, ez nemes egyszerüséggel simán bunkóság. Na már most, az ilyen emberek nálam nulla figyelemre tarthatnak igényt. Nekem egy kérdés piszkálja a csőrömet. A szüleik. Hol a picsába voltak, illetve mit csináltak gyereknevelés helyett. Hogy sikerült ilyen selejt idiótát csinálni a kölökből, vagy ilyen egyszerű kis kurvát a lányból. Ezektől a szülöktől szivesen megkérdezném, hányszor beszélgetett a kölkével, az élet nagy dolgairól. Milyen példákat hozott fel, vagy mutatott nekik. Én felneveltem a két kölkömet, és ők is jártak szórakozni, csavarogtak haverokkal, időnként hányásig beittak, viszont ember lett belölük. Soha egyetlen percig nem merült fel, hogy ilyen való világba jelentkezzenek, megmondom miért. Mert attól sokkal többre tartják magukat, van egy egészséges önbecsülésük, és őket szintén idegesiti a sok degenerált selejt kis pöcs. Eljátszottam a gondolattal, hogy ők adott esetben mennyi ideig birnák ki a villába. Se a kicsinek, se a nagynak nem adnék többet 2 percnél, ugyanis az első bunkó húzásnál szétütnék az illetőt, és az ugye kizárással jár. Persze most lehet azt mondani, hogy én milyen szülő vagyok, hogy a kölköm csak azért szétcsap valakit mert nem tetszik a viselkedése. Nézőpont kérdése, de az elkényeztetett vagy hiányos neveltetésű kis majmoknál a szép szó mit sem ér, mert nemérti a banga agyával, hogy az miért nem oké, viszont ha beütik a traumatologiára az megmarada fejébe garantáltan, meg az is amiért kapta, ergo, ha egy csöpp esze van, mégegyszer nem követi el ugyanazt a hibát.
 

csaacsii

Ismert tag
Hát igen. engem is vertek meg a szüleim és mint utólag beláttam, igazuk volt! akkor még nem volt ez a "nehogy megüsd a gyereket mert mész a sittre és a világ elítél"! Oh szép gyerekkor!!!!
Én inkább magyarázatot kaptam, hogy mit miért nem lehet.Mai napig is tisztelem szüleim döntését, mégha nem is azon úton járok mint ők anno.
Sajnos itt az a kérdés, hogy a primitívségből, kurválkodásból, tiszteletlenségből... Divatot csinál -e a Média!!! Ez a Média felelőssége
A másik oldalról meg, a szülők felelősségre nevelése, vagy csak nevelése!
Manapság ahoz, hogy lakást vegyél, jövőt biztosíts a gyereknek előbb gyereket kell "csinálj" a támogatásért (ebben segít a fiatalok mai hozzáállása), szerintem normális esetben akkor vállal az ember gyereket, ha már megvannak a lehetőségek, feltételek. Ez a magyar állam felelőssége!
A Jövő megteremtése a Mai fiatalok felelőssége!
Ha jobban meggondolom , nem biztos hogy jelen állás szerint meg szeretnék öregedni...

Természetesen ezek mindenkinél máshogy alakulnak, így nem lehet (NEM szabad) általánosítani!!! Minden esetre nem szabad hagyni, hogy ez a fajta viselkedési morál divat legyen!
Ez csak a saját meglátásom, kicsit negatív, kicsit pesszimista, de csak abbol indulok ki amit a környezetemben tapasztalok!Lóbálás meg ilyenek mint felnőtt, nem zavar ha látom. Az ilyen embereknek úgy sincs semmi esélyük az életben! Szex az meg jó és létszükséglet, csak a módja nem mindegy! Tisztelni kell a Nőt, akarni kell hogy a másiknak jó legyen és akkor neked is az lesz! Legrosszabb az önzőség, ez is nevelés kérdése....
 

Pópa

Moderátor
Fórumvezető
Sok mindenben egyetértek veled, és természetesen nem is általánositok, kivéve ezekre a papagájokra nézve. De ha a gyakorlati tapasztalatokat veszem, bizony 10 kiskrapekból 6 garantáltan idióta, ami lehet akár gyári is, arról nem tehet, de amelyik nem született hülye, ott a szűlöé a felelősség. Azt irod, tisztelni kell a nőt. Látod ebben egyetértünk, viszont azért mert nő, egy cseppnyivel sem fogom jobban tisztelni, mint bármelyik másik embert. Sőt visszakérdeznék, te tudnád ezek közül a való világos kis ribancok közül bármelyiket tisztelni? Ha neked az elég hozzá, hogy nő, akkor biztosan, viszont ha hozzá veszem, hogy milyen ember akkor nem. De a baj nem itt van. Alapból ott kezdödik, hogy a tisztelet, mint olyan, a mai fiatalok körében lassan ismeretlen fogalom, legalább annyira mint az illem. Amit viszont nemértek. Téged miért nem zavarna ez a faroklóbálosdi. Az erkölcsi érzéked szerintem rendben van, gondolom adott esetben diszkréten elforditanád a fejed. Ezt is megértem valahol, hiszen nem mindenki szeret konfrontálodni, viszont ha mindenki igy tesz, akkor a hülye gyerek betudja ezt egy elfogadott normális viselkedésnek, holott ugye ez messze nem az. Én soha nem tudtam elmenni a bunkóság mellett szónélkül, és bizony mindig beigazolodott, hogy nekem volt igazam, bár volt amikor túl reagáltam a megtorlást. Egy példa. Hétvégente amikor ráérek akkor kidobóskodtam egy szórakozóhelyen. Nem tudom milyen apropóból de a tulaj tele rakta a helyet bőr garnitúrákkal tehát asztalonként két fotel és egy ülő garnitúra. Ugye köztudott, hogy ez nem egy olcsó játék, és külön szóltak is, hogy figyeljünk nagyon. Na bejött egy ilyen való világra hajazó hülyegyerek brigád, és az egyik azzal kezdte, hogy felrakta a lábát az ülő garnitúrára. Teljesen normálisan szóltam neki, hogy ezt nemkéne és vegye le a küllőit, szerinted mi volt a válasz rá? Miért nem tetszik? Ráérzett a srác mert valóban nem tetszett, igy kiemeltem őt, és kivittem a parkolóba, ahol már annyira felszivta magát, hogy kezdte anyukámat emlegetni, igy kénytelen voltam helyre ütni a szókincsét. Ebben csak annyi volt a túl kapás, hogy olyan erővel csapkodtam meg, mint egy velem egy súlycsoportú embert. A lényeg, miért kellett igy reagálnia mikor szóltam? Miért nem mérte fel az erőviszonyokat, hiszen két méter felett vagyok és jóval 100 kiló felett, és mint látható, izomban és nem hájban. Mire számitott, miben bizott? Ha mást nem, akkor a méreteket, vagy akár a koromat is tisztelhette volna mivel azért látszik, hogy nem 20 éves vagyok. Vagy arra gondolt, hogy a vén fasz mit ugat nekem hiába nagydarab az semmit sem jelent...? Anno mikor mi mászkáltunk szórakozni, és esetleg ránk szóltak valamiért, mi nem leálltunk pofázni, hanem általában elnézést kértünk és ment minden tovább normálisan, ugyanis ha már ránk szóltak, azt nem ok nélkül tették, és ezt eszünk ágában nem volt meg kérdőjelezni. És végül, csak a maiak mentalitása végett egy álljon itt egy szösszenet fb-ről, amit nem én irtam, viszont igaz minden szava.

 

csaacsii

Ismert tag
" te tudnád ezek közül a való világos kis ribancok közül bármelyiket tisztelni?"
NEM hiszem, de az hozzáállásomon nem változtatna! Jobban érdekel a belső mintsem azt itt az oldalon mutatom! Hagytam már ott modell csajt a viselkedése miatt!
Ha nem működik az összhang akkor nem foglalkozok vele, miután megpróbáltam erről felhomályosítani.Megismerni a másikat nem elég egy VV-os ottlét.
"Téged miért nem zavarna ez a faroklóbálosdi"
Mert amúgy sem nagyon érdekelnek mások hülyeségei és hülyékből sok van, mit foglakozzak vele?!
Az viszont biztos, hogy elbeszélgetnék vele konfrontáció nélkül (nem szeretem az erőszakot az szintén a buta ember fegyvere).
Erről csak annyit, hogy sokmindent magamban tartok (amit nem lehet lekomunikálni) és ha feltör akkor nem tudom magam kontrollálni, így nagyon rossz vége lehet!


nem a neten.jpg
 

zuzmak

Ismert tag
Sok érdekes dolgot írtatok. Tulajdonképpen mindennel egyetértek, csak pontosítanám, hogy nekem mi a nézőpontom. Pontokba szedem, úgy talán áttekinthetőbb.

1) Szülő verje-e a gyerekét, vagy ne ? Amiket írtatok, arra a jogvédők kiakadnának. Meg sokan mások is. Én a középutat látom helyesnek. Nem olyan értelemben, hogy lehet verni, de nem nagyon, hanem arra gondolok, hogy van olyan természetű gyerek, akire elég határozottan rászólni és az elég neki, de tényleg van olyan gyerek is, aki ebből nem ért és csak egy pofon segít. Lehet itt mondani, hogy szakmai, pszichológusi segítség kell, abban is van némi igazság. Ugyanis azt se felejtsük el, hogy a szülők között is sok a hülye és lehet, hogy rosszul nevelték a gyereket, mondhatjuk úgy is, hogy "elrontották". Szóval általánosítani nem lehet, az biztos.

2) A nők tiszteletéről az a véleményem, mint arról a mondásról, hogy tiszteljük az idősebbeket. Szerintem nem szerencsés egyik sem, mert azt sugallják, hogy jobban kell tisztelni a nőt, mint a férfit, illetve jobban kell tisztelni az időset, mint a fiatalt. Márpedig ez is általánosítás. A példa kedvéért: vannak olyan 14-15 éves lányok, fiúk, akik annyira jó természetűek, hogy tisztelettel tudok velük beszélni, mert rajtuk is ezt látom. Viszont hiába idősebb valaki, ha ugyanolyan hülye, mint fiatalon. Szóval nálam a tisztelet nem kor és nem nem kérdése.

3) Az előző ponthoz kapcsolódva konkrétan itt a VV6-ban nem látok egy embert sem, akit tisztelni tudnék. Szomorú, hogy a lányok közül sincs egyiknek sem tartása. Mondjuk a fiúknak sem. Természetesen a faroklóbálósdi engem sem szórakoztat. Aki ilyet csinál, arra én úgy tekintek, mint egy férfi nemű ribancra.

4) Talán Pópa te említetted, hogy hol vannak a szüleik. Akkor biztosan nem láttad az egyik csaj anyját nyilatkozni a tévének. Kétségbeesetten, meglepődve és szégyenkezve nyilatkozott, hogy ő nagyon szégyelli, hogy a lánya így viselkedett. Konkrétan hogy rámászott mindenkire, fiúra, lányra válogatás nélkül. Itt sem az a baj nyilván, ha valaki meleg, vagy biszexuális, hanem hogy végigmegy az egész bandán. Mondjuk azért lássuk be, hogy az a fajta lány, aki nem tudja megállni, hogy mindenkire rámásszon, az is egy veleszületett tulajdonság. Akiben kisebb a vágy, az meg tudja állni, hogy megcsinálja, aki meg úgy született, hogy nagy benne erre a vágy, az nem tudja megállni, még akkor sem, ha tudja, hogy utána mindenki ribancnak fogja nézni.

5) Végül a topic lényegére válaszolnék. Szerintem eddig arról beszéltünk, hogy szerintünk, illetve a közvélemény szerint mi a jó, mi a helyes, mi az elfogadott. Már itt is kialakulnak viták, hiszen mások vagyunk. A fő kérdés az volt, hogy mi a szórakoztató. Szórakoztatóak-e azok a dolgok, amikről beszéltünk. Ha igen, akkor érdemes nézni a műsort, ha nem, akkor nem érdemes nézni. Summa summárum én találtam benne érdekes dolgokat, ezért nézem. Nyilván van benne sok olyan, ami idegesítő és felháborító, hogy ilyet csinálnak, de közben lehet, hogy az is érdekes. Érdekes, vagyis nem érdektelen. Ez nem azt jelenti, hogy egyetértek vele és azonosulok vele, hanem lehet, hogy pont az ellenkezője, de az ÉRDEKES-kategóriában benne van.

6) Alekoszról csak annyit, hogy tudnék bőven érdekes és vicces jeleneteket mutatni annak, aki nem nézte annak idején. Hadd ne tegyem meg, mert nehéz lenne elővadászni. Meg lehet, hogy csak nekem érdekes. Ettől még lehet az életben hülye, vagy nem, nem az a lényeg. Hanem hogy érdekes-e. Én szeretem a horrorfilmeket. Ez nem azt jelenti, hogy a való életben is szeretnék valakit feltrancsírozni, vagy egyetértek azzal, hogy valakit feltrancsírozzanak.

7) Röviden azt gondolom, hogy szerintem tévút az, ha azt mondjátok, hogy azért ne nézzük a műsort, mert olyan borzasztóan viselkednek benne nulla emberek, hogy az vállalhatatlan. Tényleg az a kulcsszó szerintem, ami a moziban, vagy a színházban is, hogy érdekes-e. Sokszor meg sem lehet mondani, hogy valami miért érdekes.

8) Még annyit, hogy ne essetek bele abba a hibába, hogy egyáltalán nem néztek bele és úgy mondtok véleményt. Ez olyan, mintha az "Egri csillagok"-nak csak a kivonatát olvasnátok el. Annyiban igazatok van, hogy ha valaki már az előbb említett kivonat alapján a téma miatt azt mondja, hogy őt már a téma sem érdekli, akkor rendben van. Csak másnak attól még lehet érdekes. Én például a Gyűrűk urát próbáltam meg 1-2-szer megnézni, de soha nem jutottam 5 percnél tovább, mert eleve az egész nem érdekel.

9) Lehet, hogy ennek az egész topicnak annyi értelme van, mint a szokásos kérdésünknek, hogy nekem tetszik ez a nő, neked meg nem.
 

zuzmak

Ismert tag
Még valamire akartam reagálni. Csaacsii te írtál olyasmit, hogy az állam felelőssége, meg a szülőké, hogy milyenek lesznek a fiatalok és nem szabad hagyni, hogy az ilyen erkölcstelen viselkedés divat legyen, mert akkor a fiatalok ilyenek lesznek. Lehet, hogy nem pontosan idéztem, de a lényeg ez volt.

Erre azt tudom mondani, mint amit az egyik pontban már írtam. Attól, hogy westernfilmet nézek, attól még nem fogok lelőni senkit. Ha horrorfilmet nézek, akkor sem nyírok ki senkit. Ha a VV6-ot nézem, attól még én személy szerint nem fogom azt hinni, hogy az a menő, ha lóbálom a farkam és az életben nem fog megtetszeni a gerinctelen viselkedés sem, meg nem fogom megkedvelni a ribanc-viselkedést sem. Bármennyit is néztem és még nézek is ilyen műsorokat, attól még maradtam a korrektségnél stb. és még mindig azok a nők tetszenek, akikben meg lehet bízni mindig minden körülmények között.
 

zuzmak

Ismert tag
MÉG VALAMI AZ ÉRDEKESSÉGRŐL:
Milyen sokan nézték a "Szomszédok"-at. Abban pedig nem sok akció volt. Átlagos, mindennapos témák voltak benne. Mégis érdekes volt sokaknak. Ennek az ellenkezője, amikor egy film tele van extrém dolgokkal bármilyen téren. Az is érdekes sokaknak. Ilyen fura dolog ez az érdekesség. Nem fogunk tudni igazságot találni, mert itt nincs objektív igazság.
 

csaacsii

Ismert tag
Nem mondtam hogy meg sem nézem és úgy vélekedek, de hogy fél óránál tovább nézzem az sok nekem.Igaz az is hogy amit nem tapasztal az ember arról ne vélekedjen. Most nem említem meg, hogy mi a véleményed/tapasztalatod a homo -ról... :D
viccet félre...Itt inkább a többség (akik rendszeresen nézik) "Divat" érzékéről beszélek, hogy igen ez a vagány ezt kell csinálnije...
amennyiben nem általánosítunk akkor mindenki azt csinál amit akar, azt néz amit akar és kész. Amit leírtam az csak egy egyszerű véleménynyilvánítás volt, ami az Én hozzáállásomat tükrözi.
Amúgy mi a bajod a ribancokkal?! Olyan is van :D csak ne az élettársa legyen az embernek, pedig a mondási is tartja kiből lesz jó feleség...
összegezve a VV -ban szereplőkre nem lehet úgy tekinteni mint ahogy az ember elfogadó a másikkal. Ha sok a reklám lehet odakapcsolok.
ui.:
Van objektív igazság, ami realitásokra épül és nem fikciókra.
jah és nekem mindig igazam van :)
 
Utoljára módosítva:

zuzmak

Ismert tag
Nem mondtam hogy meg sem nézem és úgy vélekedek, de hogy fél óránál tovább nézzem az sok nekem.Igaz az is hogy amit nem tapasztal az ember arról ne vélekedjen. Most nem említem meg, hogy mi a véleményed/tapasztalatod a homo -ról... :D
viccet félre...Itt inkább a többség (akik rendszeresen nézik) "Divat" érzékéről beszélek, hogy igen ez a vagány ezt kell csinálnije...
amennyiben nem általánosítunk akkor mindenki azt csinál amit akar, azt néz amit akar és kész. Amit leírtam az csak egy egyszerű véleménynyilvánítás volt, ami az Én hozzáállásomat tükrözi.
Amúgy mi a bajod a ribancokkal?! Olyan is van :D csak ne az élettársa legyen az embernek, pedig a mondási is tartja kiből lesz jó feleség...
összegezve a VV -ban szereplőkre nem lehet úgy tekinteni mint ahogy az ember elfogadó a másikkal. Ha sok a reklám lehet odakapcsolok.
ui.:
Van objektív igazság, ami realitásokra épül és nem fikciókra.
jah és nekem mindig igazam van :)
Van objektív igazság, csak nem mindenre vonatkozóan. Úgy értettem, hogy ebben az esetben nincs. Ha már konkrétan VV6-ozunk, akkor konkrétan megemlítenék egy nevet, aki talán mégiscsak normálisnak tűnik a csapatból. Ő Viki. Aki nézi, az tudja ki az. Ő véletlenül még érdekes karakter is. Mert egy műsornál ez az első szempont.
 
Oldal tetejére